A nagy-feszültségű kondenzátor kisülési terhelése egy speciális eszköz, amelyet arra terveztek, hogy a kondenzátorban tárolt elektromos energiát gyorsan disszipálja, miután a kondenzátor feszültségmentes lett, és ezáltal biztosítja mind a berendezések, mind a személyzet biztonságát. Elsődleges funkciója a kondenzátor kivezetésein a maradék feszültség biztonságos szintre csökkentése, -tipikusan 50 V alá
Műszaki szempontból a kisülési terhelések nagyjából két típusba sorolhatók: passzív és aktív.
A passzív kisülési terhelések általában fém-oxidellenállásokat vagy huzal-tekercselési ellenállásokat alkalmaznak; természetes kisülést érnek el egy rögzített ellenállásértéken keresztül (általában 10 kΩ és 100 kΩ között). A kisülési időállandót a következőképpen definiáljuk: τ=RC (ahol R az ellenállásérték, C pedig a kapacitásérték); például egy 100 μF-os kondenzátor 50 kΩ-os ellenállással párosítva körülbelül 17 másodpercet vesz igénybe, hogy biztonságos feszültségszintre kisüljön.
Az aktív kisülési terhelések viszont olyan elektronikus kapcsolóáramköröket tartalmaznak, amelyek ezredmásodperceken belül képesek gyors kisütést elérni. Ezek különösen alkalmasak az olyan alkalmazásokhoz, amelyeknél szigorú követelmények vonatkoznak a kisülési sebességre-, mint például az orvosi berendezések és az impulzusos energiaellátó rendszerek.
